Oh, a tegnapi nap remek volt. Az a sok séta és városnézés elképesztően tetszett. A vásárlások.. Chanel, Gucci, D&G, Versace, Louis Vuitton és társai. Az étkezések..STARBUCKS! Imádom, imádom. Sajnálom, hogy Magyaroszágon nincs egy éttermük sem, de mit is várnék? (:
Bár, most nem is a tegnapi napról szeretnék írni, hanem egy újabb gondolatomról. A netcelebség. Ekkora zagyvaságot. Tudom azt hiszitek az vagyok és/vagy annak tartom magam, de határozottan kijelenthetem, hogy NEM!
Nekem nincs arra szükségem, hogy elismerjenek az interneten, nekem arra van szükségem, hogy az életben elismerjenek. És amilyen téren mozgok, ott elismernek. Ehhez nekem nem kell egy internetes védőburok. Belegondolok, hogy mit hihetnek azok akik azt hiszik a netcelebségből megfognak élni. Igaz, talán itt kiépítenek maguk körül egy társaságot és ismertek lesznek, vagy gyűlöltek. Én is inkább a másodikba sorolom magam, de ez nem gond. Hajrá, utáljatok. Sokaknak az jelent biztonságot, hogy menekülhet egy olyan helyre, ahol “elismerik”, az internetre.
Szomorú, hogy ebből senki sem fog profitálni, hisz a vágyait, álmait és terveit nem fogja tudni valóra váltani. Boldog lehet.. egy ideig, majd mikor mindennek vége, számára sincs már sem jövő, sem menekülési útvonal. Én folyamatosan eljárok fotózásokra, fotózni és fotózással kapcsolatos táborokba. Azért, mert fotográfus szeretnék lenni. Mivel elég mélyen mozgok ezekben a klikkekben, így mondhatni protekcióval nézek a jövőbe, de ez sokban nem könnyíti meg a dolgom abban, hogy később elismert fotós lehessek. De mindenképpen adhat egy löketet.
El kell mondanom, hogy az internet többet vesz el, mint valaha is adhat. Lehetőségeket nyújt(hat), de ezeknek a végbeviteléhez ki kell mozdulni a gép elől és a nagybetűs életben kell érvényesülni. Semmi tapasztalattal nem fog menni, hiába is érzi magát akármilyen tehetségesnek is a személy az interneten. Lehet olvasgatni a fotózásról, a technikákról, stb. de gyakorlatban nem – biztos -, hogy fogja tudni. Emiatt kell eljárni fotózni egy profival, aki kijavít és tovább oktat. De ez minden másra is érvényes, csak személyes komplikációt fűztem a mondanivalómba.
Szeretném, ha elfelejtenétek és nem holmi celeblistákra irogatnátok fel. Köszönöm. Nem baj, ha megsértettem akárkit is, hisz szándékomban állt. Nem kérek bocsánatot, csak várom a percet, amikor elgondolozik a szavaimon.
Ui: Senki sem netceleb!
C. 3. 3.
