Szüntelen fájdalmas boldogság. Boldog fájdalom. Az élet csak gúnyt űz velem, de elviselem. Ahogyan a sensei tanított, mindig emelt fővel járjak, mert büszke karatés vagyok. Nos, már nem, de büszkének kell lennem és magabiztosnak, hogy a köznép mocskait elviseljem. Az egyetlen menekülési útvonal az írás s a novella. Tudom, ha elesek vagy tanácstalan vagyok Oscar mindig nyújtja a kezét. Megteremtem a külön világomat. Az önzésfilozófiája. Az új Apokalipszis. Igaz, három dolog van, amivel az életnek nevezett katasztrófát túl lehet élni. Az álom, fantázia és a magunkba fordulás. A valóságot nehéz meglátnom, mindig csak azt látom amire vágyok. Azt hiszem boldog vagyok. Becsapok másokat, de közben magamnak hazudom a legnagyobbat. De most azt hiszem valóban boldog vagyok, remélem nem csak hazudok. Érzelmek tesznek boldoggá, érzelmek egy embertől. Tőle. “Valami nem okvetlenül igaz attól, hogy egy ember meghal érte.” Mondta Oscar. Értelmezze mindenki úgy ahogyan akarja. De vajon ki beszél helyettem? Egy felsőbb hatalom játszik velünk és csak a rongyos babáinak tekint minket. Azok vagytok rongybabák! Emiatt alázkodtok meg és kúsztok a porban mint a férgek. Én porcelán vagyok. Tudom most csak nárcisztikusnak tartasz, de gondolj bele kinek jobb? Ha rádtaposnak te túléled, ha rám millió darabra hullok szét. Te tudsz sírni, ha esik az eső, te magadba szívod és később kiengeded. De én? Rám csak hullik és egyből lefolyik. Gyáva vagyok és magamat védem, a te rongy életedet nem kell féltened. Senki nem tör rád. S ha mégis, túléled. Semmi se gyógyítja annyira a lelket, mint az érzékek, viszont semmi se gyógyítja annyira az érzékeket, mint a lélek.
S mégis én foglak megölni téged..
