Védett: A szánalom netovábbja!

Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszavad:

Jelszó:

Shinshoku Fever? NEVER!!

Tegnap életem legrosszabb buliján vettem részt. Egyszerűen borzalmas volt. A buli flyer-e után jobbra számítottam és ez egészen addig bennem is volt, amíg meg nem érkeztem és le nem adtam a ruhámat a ruhatárba. Először is nem találtam meg, hogy hol van a buli. Én naív nem gondoltam, hogy a kocsma melletti pincében. Már ekkor gyanús volt az egész, és mikor beléptem a terembe akkor dőlt bennem össze minden. Hozzávetőlegesen akkora volt az egész szórakozóhely, mint a Kék Yuk-ban a WC. A ruhatáros lány kifejezetten készséges volt és bármikor odamentem szívesen kiadta a kabátomat és a táskámat. Nem nyivákolt, hogy minek megyek mindig oda vagy miért felejtek mindig bent valamit a táskámban. A jegyárus lányok is nagyon szimpatikusak voltak és a DJ-vel sem volt semmi probléma. A társaság sem volt borzalmas, attól eltekintve, hogy alig ismertem valakit. Levegőt lent nem lehetett kapni és a felszínen pedig kifejezetten hűvös volt. Pedig mennyire vártam ezt a bulit és hatalmas csalódás volt.

Minden bizonyosságot megszereztem azzal kapcsolatban, hogy a Nippon Shoxx-ot semmi sem múlja felül. Persze ettől a bulitól sem vártam ezt, de úgy gondoltam, hogy egy unalmas péntek estét fel fog dobni. Tévedtem, de tévedni emberi dolog. Éjfélre haza is értem és inkább az ágyamból néztem South Park-ot, minthogy ott vagy megfulladjak vagy megfagyjak. Mással sem tudnám zárni a bejegyzésemet, mint Dalen szavaival, miszerint “Bocsánat Kenny, nem tudtam, hogy ilyen sz*r buliba hívlak el!”

C. 3. 3.

Back to the basic

Minden meglesz, ami elveszett. Ha szeretsz valakit, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondod magadban, vagy neki, hogy “megbocsátok neked”.

C. 3. 3.

Honestly…

- Gyakran gondolok önre. – mondta Estella.
- Csakugyan?
- Mostanában nagyon gyakran. Hosszú, keserves időket éltem meg, s szerettem volna, ha távoltarthatom az emlékét is annak, amit magamtól eldobtam, értékét nem ismervén. Mióta azonban kötelezettségeimtől megszabadultam, helyet adtam szívemben az emléknek.
- Kegyed mindig megtarotta a helyét a szívemben. – feleltem.
Hallgattunk egy sort, majd megint ő törte meg a csendet.
- Nem gondoltam volna, hogy öntől is el fogok búcsuzni, mikor ettől a kedves helytől veszek búcsút. Örülök mégis, hogy így történik.
- Örül, hogy ismét elválunk, Estella? Nekem mindig fáj a válás. Legutóbbi elválásunk egy életre való gyászos, fájdalmas emléket hagyott bennem.
- Pedig azt mondta akkor – válaszolt Estella komolyan – “Isten áldja hát, Isten bocsánata kísérje!” S ha akkor ezt mondhatta, mennyivel inkább mondhatja most… most, amikor a szenvedés többre megtanított, mint minden más tanítás, és megtudtam, milyen szíve volt önnek. Meggörnyesztett és derékba tört az élet, de… remélem… jobbá is formált. Legyen most is oly elnéző s oly jó hozzám, mint akkor volt, és mondja, hogy barátok vagyunk.
- Barátok vagyunk. – szóltam, s felkelvén fölébe hajoltam.
- És továbbra is barátok leszünk, egymástól távol. – mondta Estella.
Kezembe vettem a kezét, s kivezettem a dudvás kertből, és miként hajnali párák szálltak fel réges-régen, mikor a műhelyt elhagytam, úgy szálltak fel most az esti párák, és szélesen terjengő nyugodt fényükben nem láttam sehol az újabb elválás árnyékát.

C. 3. 3.

Expextations

Zúzmarás, nehéz leheletű reggel volt. Már az ágyból láttam, hogy a pára ráfagyott kis ablakomra, mintha valami manó sírt volna ott egész éjjel, s az üvegbe törölte volna könnyeit. Most pedig zúzmara fogta be a fűszálakat is, gondos pókok fehér hálójával ágat ághoz, szálat szálhoz kötött. Valahány kerítés, kapu mellett elmentem, tapadós nedvesség minden, s a mocsarak felől sűrű pára borult a vidékre. Majd sűrűbben folyt körülöttem a köd a mocsarak táján, mégsem kellett attól tartanom, hogy valaminek nekimegyek, mert inkább minden nekem jött. Sanyarúbb helyzebe rossz lelkiismeretű ember nem is lehet.

C. 3. 3.